Egy év után kapták el a postarablót

2010. február 10. - 20:44

Egy év és a nyomozás felfüggesztése után kapták el a csornai rendőrök a rábapordányi posta kétszeri kifosztóját. Más bűncselekményekről is vallott a gyanúsított.

Völcsey András százados, a Csornai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálynak vezetője emlékezetett: Rábapordányban a postakonténerbe 2009 elején kétszer törtek be egymás után.

Mindkétszer a rácsot lefeszítve, az ablakon keresztül. A helyiségből édességet, dohányárut, kávét, illetve játéksorsjegyeket vittek el. A rendőrség határidőn belül nem tudott eredményt elérni, ezért a nyomozást felfüggesztették. Egy év elmúltával azonban, egy másik ügy kapcsán olyan információkhoz jutottak, melyek elvezették őket az elkövetőhöz. Kiderült, hogy egy akkor még a faluban élő fiatalkorú volt a tettes. A gyanúsítottat előállították, aki a kihallgatás során beismerte a betöréseket. Azt is elárulta, hogy 2009 áprilisában szintén ő fosztotta ki egy osztrák állampolgár községbeli családi házát. Akkor szerszámgépeket, fúrókat, motoros láncfűrészeket, körfűrészt, sarokcsiszolókat lopott el félmillió forint értékben. A tárgyakat akkori lakóhelyének pincéjében ásta el. A nyomozók később meg is találták a zsákmányt, zsákokba, zacskókba csomagolva. Azt is elmondta, hogy korábban több alkalommal bolti lopásokban is részt vett. A fiatalkorú szabadlábon védekezhet.
- A rábapordányi eset is mutatja, ha egy-egy bűncselekmény nyomozási határideje lejár és az eljárást felfüggesztjük, az nem jelenti azt, hogy lemondunk a megoldásról - jegyezte meg Völcsey százados. - Akár több év múlva is, a bűncselekmény elévülési idején belül szerezhetünk olyan információkat, melyek alapján eredményt érünk el. Elfogjuk a tetteseket és a sértettek kárát megtérítjük.
A rendőrség határidőn belül nem tudott eredményt elérni, ezért a nyomozást felfüggesztették. Egy év elmúltával egy másik ügy kapcsán jutottak olyan információkhoz, melyek elvezették őket az elkövetőhöz.

www.kisalfold.hu

vissza