2010. február 17. - 9:10
Az intézmények működtetésére 355 millió forintot költ a csornai önkormányzat az állami normatívákon felül. Útépítésre 40 millió forintot különítettek el.
˝Feszített, de reális˝ - értékelte a város idei költségvetését Turi György polgármester. Feszített, mivel 206 millió forintos hiánnyal készült és reális, mert nem tartalmaz be nem tartható ígéreteket. Az önkormányzat gazdálkodását nehezíti az a 100 millió forint, mellyel kevesebb lett az állami támogatás. Az intézmények működtetésére 355 millió forint pluszpénzt kellett félretenni.
- Közel százmillió forinttal nagyobb a hiányunk, mint tavaly. A különbség éppen annyi, amennyivel kevesebb az állami forrásunk - mondta Turi György. - Az intézményeknek nyújtott támogatás ötvenkétmillió forinttal csökkent, és idén már nem részesülünk az úgynevezett keresetkiegészítésben sem. Ezen a címen negyvenhatmillió forintot vontak el a várostól.
A költségvetést elfogadó testületi ülésen úgy fogalmazott a polgármester, hogy intézményeik ˝vetkőztetésével˝ próbálták a hiányt csökkenteni. A cél az volt, hogy nyolc százalékot faragjanak le kiadásaikból. Ez azonban nem sikerült, mivel az intézmények már így is szinte ˝meztelenül˝ működnek.
- Nem volt már mit kurtítani. A rezsi- és a bérköltség eleve adott, ezekhez nem tudunk hozzányúlni - tette hozzá a polgármester. - A dologi kiadásokból szintén nem lehet lehúzni, hiszen már így is feszített gazdálkodással dolgoznak a szervezetek. További megtakarítási lehetőségeket kell azonban keresnünk, hogy ne kényszerüljünk működési hitel felvételére.
A csornai büdzsé bevételi főösszege 4,69 milliárd forint, míg a kiadási oldalon 4,9 milliárd szerepel. Csak az intézmények működtetésére az állami normatívákon felül 355 millió forintot ad az önkormányzat. A Széchenyinek például 96 milliót, a szociális központnak 28 milliót, a bölcsődének 26 milliót. Útépítésre 40 millió forintot különítettek el. Ha azonban a Toldi utcai pályázatuk sikeres lesz, önerőként 25 millió forintot kell biztosítaniuk. Marad tehát 15 millió forint erre a célra. A kötvényből származó bevételeket a fejlesztési pályázatok önrészeként használják fel.
A Széchenyi-iskola felújítása ily módon 25 millióba kerül ebben az évben, a városháza rekonstrukciója 10,5 millióba. A bölcsődei pályázathoz 7,2 milliót tesznek. Felvetődött, hogy önkormányzati ingatlanok értékesítésével enyhítsék a bajokat.
- Nem célunk, hogy a város vagyonát így csökkentsük. A kihasználható ingatlanokat inkább hasznosítani szeretnénk. Ilyen például az Erzsébet királyné utcában a volt idősek klubja vagy az egykori munkásőrlaktanya - jegyezte meg a városvezető. A költségvetésről összességében elmondta: feszített gazdálkodásra kényszerítő, de irracionális elemeket nem tartalmaz.
- Nem próbáltuk bűvészkedéssel eltüntetni a hiányt, mint amire korábban volt példa. Nem terveztük be eladhatatlan ingatlanok értékesítését. Bízom benne, hogy elképzeléseinket tartani tudjuk és ha váratlan kiadások nem jönnek közbe, nem borul fel költségvetésünk - tette még hozzá Turi György.
www.kisalfold.hu
vissza |