2010. február 25. - 13:41
Csornai olvasó-tudósítónk jelezte portálunknak: tanítási óra közben bántalmazta diákját az egyik tanár a kisváros gimnáziumában.
Igazat kell adnunk Kovács Istvánnénak, a csornai Hunyadi János Gimnázium igazgatójának, hogy a negatívumok napjainkban sajnos mind jobban előtérbe kerülnek. Sok szépség és jó dolog történik életünkben. Az iskola diákjai is számos szép eredményét értek, érnek el, ám vannak történések, amelyek mellett meglátásunk szerint mégsem
lehet elmenni szó nélkül.
Csornai olvasó-tudósítónk jelezte, hogy a kisváros gimnáziumában tanítási órán a fizikatanár bántalmazta az egyik diákját.
A tanulónak sorozatos fegyelmezetlensége, és házirend megszegése miatt büntetésül azon az órán társainak háttal kellett ülnie. Ám közben engedély nélkül elhagyta helyét. Ezek miatt a pedagógus nem megfelelőképpen reagált, többször meglegyintette a diákot, közben néhány osztálytárs sírt.
Az ügyben természetesen megkerestük az intézmény igazgatóját.
Kovács Istvánné elmondta, hivatalos írásbeli bejelentést nem kapott. Ennek ellenére a tanulóval és a pedagógussal már tisztázták az esetet.
A pedagógus túlreagálását nem indokolja, de talán magyarázhatja a családjában történt tragédia - emelte ki.
Az igazgató hozzátette, feltehetően személyes ellentétek állhattak a nagy sajtónyilvánosság háttérben.
www.kisalfold.hu
vissza |