2010. február 15. - 10:34
Minisztériumi pályázat segítségével fejleszti eszközállományát a csornai Csukás-iskola. Az intézmény két pedagógusa volt sikeres a kiíráson.
A csornai Csukás Zoltán Szakközépiskola két pedagógusa is sikerrel szerepelt az Oktatási Minisztérium ˝Útravaló ösztöndíjprogram - Út a tudományhoz˝ pályázatán. Összesen 800 ezer forint támogatást nyertek kutatómunkára, eszközbeszerzésre.
Varga László és tanítványai olyan programot használhatnak ezután, melynek segítségével oktatóvideókat készíthetnek. Lényege: a matematikával komolyabban foglalkozó diákok úgy tudják feldolgozni a feladványokat, hogy a többiek számára is könnyen érthetők legyenek. A program mellett nyomtatót szereztek be és az ehhez szükséges egyéb kellékeket.
- A rendszer azért is hasznos, mivel a számítógép által készített videókat a tanóráról hiányzó tanulók is megnézhetik később - jegyezte meg Varga László. - A diákok tehát maguk is elmagyarázzák egy-egy probléma megoldását. Ez egyébként országosan sem jellemző.
Nagy Gábor és diákjai az Otto-motorok működését tanulmányozhatják alaposabban a sikeres pályázatnak köszönhetően.
- Az érdeklődő tanulók megismerkedhetnek a korszerű Otto-motorok vezérlő, szabályozó és beavatkozó elemeinek működésével. A különböző vizsgálatok elvégzéséhez szükséges elektromos mérőműszereket, digitális multimétereket vásárolhatunk a pályázat segítségével. Az így megszerzett ismereteket jól tudják hasznosítani további tanulmányaik során. A kutatómunka eredményeit bemutató foglalkozás keretében megismertetik az osztály- és iskolatársaikkal - mondta Nagy Gábor.
www.kisalfold.hu
vissza |