2010. február 27. - 9:23
Csorna - Tíz forintért ˝gringel˝, nyolcvanért patentoz, százhúszért cserél zárat. ˝Hogyan kérhetnék többet?˝ - mondja Horváth Károly bőrdíszműves, akinek a műhelyében megállt az idő. A hangulat békebeli, a szerszámok évszázadosak.
Nem hinnénk, hogy létezik még egy olyan árjegyzék az országban, mint a csornai Horváth Károlyé. A bőrdíszműves egyes munkafolyamatokért mindössze tíz-tizenöt forintot kér. Például a ˝gringelésért˝. Sokszor ennyit sincs szíve elfogadni. A táskafogó javításáért viszont már jobban megnyomja a ceruzát a mester: 400 forintot számol fel párjáért.
Békebeli hangulatú műhely
Horváth Károly Árpád utcai műhelyében igazi békebeli a hangulat: az illat, a mester stílusa mind nyugalmat áraszt. Ide nemcsak dolgoztatni, de megpihenni is betérnek az emberek. Az apró helyiség egyébként múzeumnak is beillik. A szerszámok ugyanis ősiek, 150-200 évesek. Az eszközök ugyan hagyományosak, de a szakma már nem. A bőrművesek ma nadrágokat patentoznak, kínai táskákat foltoznak, cipzárt varrnak. Horváth Károly Csornán ezt tizenöt-húsz forintokért teszi. Azt mondja, igazi felüdülés, ha valódi bőrszíjak, lovasfelszerelések akadnak a kezébe.
Lovasfelszerelés ma már Mexikóból
- 1968-ban kezdtem a szakmát, 1980-ban lettem önálló iparos - avatott be a múltjába. - Nagybátyám, Radó Viktor volt bőrdíszműves Vágon. Tőle örököltem talán a hajlandóságot, a szakma szeretetét és jó néhány szerszámot is. Persze az elmúlt negyven évben alaposan megváltozott a helyzet. Annak idején még a műbőr aktatáskák adtak sok munkát. Aztán a sportkörök tízesével hozták a focilabdákat javításra és az ipari üzemek is elláttak feladattal, a géphajtó szíjakat varrtuk. A határőrségnek rendszeresen készítettem járőrtáskákat, váll- és derékszíjakat, kutyavezetőket. Akkoriban még gyakran került hozzám lószerszám is. Mostanra ezek mind eltűntek. Cipzárakkal bajlódunk, meg gombokkal, és toldjuk az olcsó kínai táskákat. Néha hagyományőrzők keresnek meg, katonai szíjakat készítek nekik, meg tőrtokokat. A lovasok is egyre ritkábban jönnek, ők Mexikóból, készen veszik a felszerelést.
˝Mennyit kérjek érte?˝
Újra elővéve az árjegyzéket, érdemes felsorolni a tételeket: gringelés 10-15 forint. ˝Ez a fűzőszem beépítése az övbe, mit kérjek érte?˝ - kérdez vissza. Patentozás 80 forint, zárcsere 120, szőnyegszegés 100, és ebben már az anyag is benne van.
- Gyakran jönnek, üssek egy lyukat az óra- vagy a derékszíjba. Néhány perc alatt megvan, nincs anyagköltség, ráfordítás, nem kérhetek el száz forintokat - fogalmaz.
˝Gyakran jönnek, üssek egy lyukat az óraszíjba. Nem kérhetek érte száz forintokat...˝
Sokszor még ennyit sem számol fel. Ottjártunkkor ketten is fizetés nélkül távoztak, köszönömért dolgozott a mester. ˝Ők majd visszajönnek hozzám nagyobb munkával is˝ - jegyzi meg. Szinte elszégyelli magát, amikor a magasabb tarifákat olvassuk az árlapról. Labdabelsőcsere 2500 forint, tőrtok 2000, késtok 1200.
- Ezekkel már azért lehet bajlódni. A labdához egyébként adom a belső részt is. Munkaigényesebb, nagyobb odafigyelést igénylő megrendelések - magyarázza, miért is a drágaság. - Meg nem gazdagodom, azt tudom, de a megélhetést azért biztosítja a munka.
Nemcsak a műhely, a hangulat, a mester és a szerszámok békebeliek tehát, hanem az árak is. És sokan valóban csak beszélgetni járnak be.
- Van egy visszatérő vendégem, mérnök. Ő csak üldögél mellettem, nézi, ahogy dolgozom. Azt mondja, megnyugszik, megpihen a régi gépek között - teszi hozzá Horváth Károly. Nála egymás mellett sorakoznak a Singer varrógépek. A varrószék kétszáz éves és nem fiatalabb a tolóméter sem. A félhold kések százötven évesek, eredeti francia darabok, ébenfa nyéllel.
A jövő bizonytalan
Hogy mi lesz ezeknek a muzeális tárgyaknak a sorsa, ha a csornai mester nyugdíjba vonul? Addig ugyan néhány éve van még, de ő sem tudja a választ. Fia kitanulta a szakmát, de nagyot váltott és ma már külföldön él.
- Amíg lehet, dolgozom, mint az egyik utolsó képviselője a bőrdíszműveseknek. Azt tudomásul vettük, hogy az évtizedek alatt átalakult a szakma, de a jövőt nem látjuk. Azt hiszem, egy darabig még az egyszer használatos kínai táskák, szíjak biztosítják a megrendeléseket - gondolkodott el az iparos.
www.kisalfold.hu
vissza |